A Leonce és Léna eseményei az emberiség kertjében történnek. Itt próbál uralkodni Popo király az elvont eszmék segítségével, itt keresi a mindennapok boldogságát Valerio, és itt üldözi a szerelmet Leonce és Léna is. A történet minden bizonnyal a felnőtté válás drámája (akárcsak az előképek: Shakespeare Hamletje és Romeó és Júliája), ennek terhe elől próbál maszkokba menekülni Leonce, és ezért indul útnak. Büchner drámájában az út szimbolikus jelentőségű: saját sorsukba avatja be a szereplőket, megtapasztaltatja velük azt az énjüket, amely őszintén feltárulkozik, és amely mégis sorsszerűen esik egybe azokkal az ideálokkal, amelyek elől mindketten menekülnek. Leonce számára a felnőttéválás egzisztenciális feladatán túl az a felismerés az igazán nagy teher, hogy az őt körülvevő maníros-hazug világ érintkezési és életvezetési formáiban a véletlen játéka folytán ráismer önmagára és Lénára. A kérdés most tehát az, hogy hova lehet ezentúl menekülni, és szabad-e megőrizni ezt az újonnan felfedezett ént – nem marad más hátra, mint a Játék emberközi világa, egy artisztikusan teremtett kétszemélyes lét, ahol a keser-édes szerelembe lehet kapaszkodni – a többi megannyi álom, fikció.

Szereposztás: