2009. március 29.
A Leonce és
Léna eseményei az emberiség kertjében történnek. Itt próbál uralkodni Popo
király az elvont eszmék segítségével, itt keresi a mindennapok boldogságát
Valerio, és itt üldözi a szerelmet Leonce és Léna is. A történet minden bizonnyal
a felnőtté válás drámája (akárcsak az előképek: Shakespeare Hamletje és Romeó
és Júliája), ennek terhe elől próbál maszkokba menekülni Leonce, és ezért indul
útnak. Büchner drámájában az út szimbolikus jelentőségű: saját sorsukba avatja
be a szereplőket, megtapasztaltatja velük azt az énjüket, amely őszintén
feltárulkozik, és amely mégis sorsszerűen esik egybe azokkal az ideálokkal,
amelyek elől mindketten menekülnek. Leonce számára a felnőttéválás
egzisztenciális feladatán túl az a felismerés az igazán nagy teher, hogy az őt
körülvevő maníros-hazug világ érintkezési és életvezetési formáiban a véletlen
játéka folytán ráismer önmagára és Lénára. A kérdés most tehát az, hogy hova
lehet ezentúl menekülni, és szabad-e megőrizni ezt az újonnan felfedezett ént –
nem marad más hátra, mint a Játék emberközi világa, egy artisztikusan teremtett
kétszemélyes lét, ahol a keser-édes szerelembe lehet kapaszkodni – a többi
megannyi álom, fikció.
Leonce
Léna
Valerio
Nevelőnő
Rosetta
Péter, Popo birodalmának királya
Szertartásmester
Államtanács elnöke
Udvarmester
Dramaturg:
Ungvári Zrínyi Ildikó
Díszlet- és jelmeztervező:
Laczó Henriette
Zene:
Cári Tibor
Rendező: Béres László