Kezdhetem? Jó. Vajda Iván vagyok, 35 éves lakos. Itt élek ezen a bányatelepen

úgy... több mint 35 esztendeje. Apám is itt él, de ő a szomszéd szobában van, s

nem hallja. Én gondoskodok róla. Beteg szegény. Nagyapám is itt élt, s az ő

nagyapja is, bár vele nem találkoztam még. Élünk. Igen. Éldegélünk.

Egy kis község lakosai a megélhetésüket biztosító bánya bezárása után a túlélésért küzdenek. Kapaszkodót keresnek ott, ahol már nincs miben reménykedniük, ahol talán már túl mélyen vannak azok a bizonyos rejtett bányavirágok ahhoz, hogy bárki a felszínre hozhassa őket.

Ebben a tragikomikus történetben a megértés kulcsa a megbocsátás. Nem idegeneket látunk távolinak tűnő problémákkal küzdeni: helyzetük égetően ismerős és testközeli. Fájdalmukat humorral enyhítik, a maguk önfejű módján mégis egymásba kapaszkodnak. Túlélnek. Élnek. Éldegélnek abban a valóságban, ami a külvilágnak csupán egy izgalmas riport témája, számukra azonban a létezésért való mindennapos küzdelem.

Szereposztás: