Vannak helyek, ahol áll az idő. Ezeken a helyeken is élnek emberek, olyanok, mint te, vagy én. Áll bennük az idő. Persze, vannak vágyaik, álmaik, mégis valahogy megrekedtség van a lélekben. Lecsúszott, kisiklott, gödör fenekén tengődő életek. Kapaszkodók nélkül. De mélyen, a lélek valamely eldugott sikátorában még ott pislákol halványan egy szikra. Az életrevalóság szikrája, a megoldások szikrája, az álmok szikrája, az elvágyódás szikrája ez, az elindulásé, az elutazásé.

Irgácson is áll az idő. A helyi kocsma az egyetlen közösségi tér, találkozások helye. E kocsma lakói, e megrekedt közösség tagjai, mind-mind várnak valamire, vágynak még, de a tettek rendre elmaradnak. Az ex rendőr, az állandóan részeg feleség, a kicsi pénzért bármire hajlandó helyi „business man”,  a hitét vesztett pap, a fiatal lány, aki már nem reméli a szerelmet, az anya, aki a kocsmát vezeti, az elvált nő, akinek a gyerekét agyba-főbe veri a volt férj. Emberek, akik magukba süllyedtek. Akik az alkohol ködös sötétjébe temetkeztek. Akik csak a szavak szintjén hoznának változást, akik a tehetetlenség csapdájában tengődnek… Aztán belép a kocsma ajtón egy reménysugár, egy jelző fény, egy alkalom, egy lehetőség, egy felébredés, egy kiút, egy megújulást sejtető szikra… De vajon igaz ebből bármi is? A remény létezik még? A hit visszatér a lélekbe? Az idő rozsdás fogaskereke elkezd végre kattogni? Létezik az út, amely elvisz innen bennünket? Elérünk valaha oda, ahol mindig süt a nap? Láthatjuk az óceánt, ami összenőtt az éggel? Eljutunk valaha Portugálba? Vagy a hiú ábrándok visszalöknek minket önmagunk sötét csapdájába?

Az előadás ebben a megrekedt idősíkbeli kocsmában játszódik. Mi, a nézők nem szemlélői vagyunk a történéseknek, hanem részesei, mert olykor mi magunk is ebben a megállt időben, ebben az alkoholgőzös világban, a saját tehetetlenségünk csapdájában élünk…

A mű Egressy Zoltán képviseletében

a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével kerül bemutatásra.

Szereposztás: