2022. szeptember 21.
50′
Madách
Imre főműve, és egyben a magyar irodalom remekműveként számontartott kötelező
iskolai olvasmány, 4133 verssorban fogja át az emberiség szellemi fejlődését az
első ember, Ádám álombeli utazásának mentén.
Ha a
drámai költeményt teljes egészében színpadra vinnénk, csupán a szöveg felmondásával
egy ötórás előadás születne belőle.
Az
előadás alkotócsapat viszont célul tűzte ki, hogy 50 percbe sűríti és szintetizálja
Madách terjedelmes, filózifiai és erkölcsi gondolatokkal terhelt művét, ráadásul
olyan formában, hogy az egy tanóra ideje alatt és az osztályteremben is előadható
legyen.
A három
főszereplőbe sűrített népes szereplőgárda az Ádámot, Évát és Lucifert játszó színészek
jelenítik meg, frappánsan összefoglalva a tizenöt szín cselekményét és gondolati
mondanivalóját.
A
Figura Stúdió Színház korábbi ifjúsági projektjeihez hasonlóan, ezen tantermi
előadás célja is az, hogy közelebb hozza és megismertesse a színház eszközeit az
ifjabb generációkkal, lehetőleg a saját iskolai környezetükben olyan témán
keresztül, amely akár a tananyag részeként, akár a hétköznapokban foglalkoztathatja
az illető korosztályt.
A
kb. 35 perces színházi eseményt a tanórából fennmaradó 15 percben a darabhoz
kapcsolódó csoportos foglalkozás követi.
Dramaturg:
B. Markó Orsolya
Drámainstruktor:
Zétényi Lina
Rendező: Deli Szófia
● NyárON Szereda (Csíkszereda): 2023. június 16.
● Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed): 2022. december 15-16.