Új igazgatói mandátum, országos szakmai kapcsolatok és nagyszabású bemutató – mozgalmas időszak előtt áll a Figura Stúdió Színház Ideiglenes igazgatását követően a város négy...
A kortárs erdélyi szerző, Székely Csaba egyik legtöbbet játszott drámáját tűzi műsorra a Figura január végén. A Bányavirág Faragó Zénó rendezésében egy igazi...
Az Améli sóhaja nem olyan történet, amely újrateremti a kommunista rezsim világát annak teljes abszurditásában. Románia sorsát az 1960-as évektől egészen 2000-ig egy nő történetén...
November 22-én kerül sor a Figura Stúdió Színház következő bemutatójára, Bartha Boróka egyéni előadására, Béres László rendezésében. A gyergyószentmiklósi...
November 10-től már a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetőjeként kezdi munkáját Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. A Gyergyószentmiklóson utolsó...
Miután a 2025/26-os évadot bemutatóval kezdte, a Figura Stúdió Színház októberben sem tétlenkedik. Jelenlegi székhelyén programot kínál gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, de...
A Figura Stúdió Színház és a Tamási Áron Színház koprodukciója a gyergyószentmiklósi bemutatót követően hamarosan Sepsiszentgyörgyön is debütál! A Bocsárdi László által...
A Figura Stúdió Színház alapítója, Bocsárdi László által rendezett Rinocéroszok nem csak megkoronázása a tavaly ünnepelt 40. évadnak, de kezdete is egy újabb fejezetnek. A...
Bemutatóval indítja 2025/26-os évadát a Figura Stúdió Színház. A színház alapítója, Bocsárdi László által rendezett Rinocéroszok nem csak megkoronázása a tavaly ünnepelt 40....
Az film létrejöttét a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. A Figura Stúdió Színház a 2024/2025-ös évadban ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját. A jubileumot nem...
Idén tizennegyedik alkalommal rendezték volna meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által 2008-ban elindított dráMA – Kortárs Színházi Találkozót, ha 2020-ban közbe nem szól...
Szatmárnémetiben rendezték idén a romániai kisebbségek – magyarok, németek, zsidók és romák – találkozási helyszínéül szolgáló 10. Interetnikai Színházi Fesztivált. A...
A 13. székelyudvarhelyi dráMA fesztiválon egyebek mellett két olyan előadást láttam, amelyek kérdésfelvetései, alkotói ambíciói egybecsengenek – ennek az oka nem egy véletlen...
Gyergyóban színházat nézni nekem mindig a tanulmányi kirándulások feelingjét hozza – az első gyergyói színházas élményeim a nyolc-tíz évvel ezelőtti Nemzetiségi Színházi...
...A helyben született, vagy helyre, társulatra írt színpadi szövegek irodalmi értéke ritkán számottevő, és színházi használatra sem mindig ideálisak. Strukturális problémák,...
Aseară (19 septembrie 2022) a început la Odorheiu Secuiesc cea de-a 13-a ediție a festivalulUI de teatru contemporan dráMA. Vreme de-o săptămână, e rost de spectacole produse și prezentate...
A Figura Stúdió Színház a Kisvárdai Sport Hotel éttermét tegnap estére birtokba véve varázsolt nekünk egy előadást. Ugyan egyetlen színész szereplésével létrejövő produkcióról...
Abszurd, klisé-paródia három nőről, három nő életéről, munkahelyi, párkapcsolati problémáikról, és társadalomban elfoglalt szerepükről, ezt hozza be a színpadra a Káosz című...
El kell fogadnunk: a nők manapság fontosabbak a színház világában, mint a férfiak. Nemcsak azért, mert a magyar közönségbeli arányuk érezhetően meghaladja az ötven százalékot vagy...
Szerencsésnek gondolom a döntést, hogy az eredeti Állhatatos szeretők címet az alkotók Szeretőkre cserélték. Bár ez a cím is hordozza magában a történet szinopszisát, az...