Előkészületben a Figurafeszt II. kiadása, a színház negyven éves fennállását ünneplő miniévad. Az eseménysorozatra október 10. és 13. között kerül sor, négy nap négy –...
Az idén alapításának 40. évfordulóját ünneplő Figura Stúdió Színház azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ebben az évadban olyan címeket, előadásokat gondol újra, amelyeket a...
Alapításának 40. évfordulóját ünnepli a Figura Stúdió Színház, így a társulat a közösséggel együtt szeretné méltóképpen megünnepelni a gyergyószentmiklósi...
Teljes munkaidős, világosító állást hirdet a Figura Stúdió Színház - szeptemberi kezdéssel. Főbb feladatok:- színházi előadások fénytechnikai lebonyolítása;- a próbák...
A Figura Stúdió Színház munkaközössége eredményes évadot tud maga mögött, amiben öt bemutató, kéthetes fesztivál, turnék és színházi late-night show is szerepelt. „Bár az...
A békésen élő kiscsalád hétköznapjait felbolygatja a váratlan hír, hogy házukon keresztülívelő országhatárt húznak meg a nagyhatalmak. Látható és láthatatlan határok, amik...
Gyereknap alkalmából, június elsején két eseménnyel is várjuk a kicsiket az Öntödébe. Délelőtt 11 órától Fellegkuckó című babaszínházi előadásunkat tűzzük műsorra az 1-4...
A Liliom, Molnár Ferenc legösszetettebb darabja, amely egyszerre ötvözi a francia vígjátékírás technikát a szívszorító drámával és a mindent átható költőiséggel. A...
Kedves Közönségünk! Májustól megváltozik a jegyértékesítésre használt platformunk. Színházunk áttér a nagy népszerűségnek örvendő In Time alkalmazás...
A májust előbemutatóval indítja színházunk, de a hónap folyamán műsorra tűzünk gyerekelőadásokat, színházi krimit, egyéni produkciót, valamint a nagy népszerűségnek örvendő...
A nők boldogtalanabbak a Boldogtalanok című darabban, mint a férfiak – mondja Albu István rendező, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója, akivel a Magyar Színházak...
Tizennyolcadikán, pénteken, Füst Milán művével indult a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja, méghozzá a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában.Erős...
Füst Milán Boldogtalanok című drámájával indult a 2021-es Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja, az előadással egyben a fesztivál versenyprogramja is kezdetét vette. A szerző...
A 33. Kisvárdai Fesztivál első előadása a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Boldogtalanokja volt. A darab rendezőjét, Albu Istvánt lapunk először arról kérdezte, hogy milyen...
Amikor a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház már készült a januári Boldogtalanok-bemutatójára Albu István rendezésében, akkor lehetett a Facebookon tippelni a szereposztásra....
Festivalului Național de Teatru (ajuns la ediția cu numărul 29), aduce în București spectacole selectate din întreaga țară, reprezentative pentru anul în curs. Majoritatea sunt producții...
A XXIX-a ediţie a „Festivalului Naţional de Teatru” care demult nu se mai numeşte (oare de ce?) şi „I.L Caragiale” ( de vină să fie oare numai faptul că pe afişele de teatru din...
Hajdanán, az orosz frontról négy év hadifogság-élménnyel hazatért édesapám, az Isten hozta őrnagy úr c. Tóték-filmben eljátszott címszerepéért örökre meggyűlölte Latinovits...
Ajuns la ediția cu numărul 29, FNT 2019 s-a concentrat pe investigarea celor 30 ani de la căderea comunismului printr-o selecție de peste 40 de spectacole, însoțite de conferințe, dezbateri,...
Întâlnirile cu realitățile cotidiene ale teatrului nostru pe care un festival de anvergura FNT le poate prilejui oferă ocazia de a discuta despre problemele și ideile care-l...