A legjobb
rendezésért járó Lucian Pintilie-díjjal tüntették ki társulatunk igazgatóját,
Albu Istvánt a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál bemutatott
III. Richárd című előadás színreviteléért.
Hétfőn, május 26-án
33. alkalommal rendezte meg a Román Országos Színházi Szövetség a díjátadó gálát,
ahol az ország legjobb művészeinek munkáját ismerték el. A román színházi szakma
legrangosabb díjainak egyikét Albu Istvánnak ítélt oda az ötfős zsűri. A
rendezvényen a romániai magyar színházi szakma is szépen képviseltette magát. Gratulálunk
kollégáinknak a jelölésekhez: Márton Erikának, Nagy Csongor Zsoltnak és Pálffy Tibornak,
valamint a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának a legjobb
előadásért járó díjhoz (III. Richárd Vecsei H. Miklós átirata nyomán), illetve
a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak és Baumgartner Sándornak a light design
kategóriában elnyert kitüntetéshez.
Az UNITER-t
1990-ben alapították és fő célja, hogy képviselje a színházi szakmát az
országban, hogy őrizze és védje a kulturális hagyatékokat. Megalakulásának
egyik fő célja az volt, hogy létrehozzon egy közeget, ahol a művészeknek
lehetőségük nyílt szabadon kifejezni gondolataikat, művészeti törekvéseiket.
2025. május 27.