A 13. HolnapUtán Fesztivál nyitóelőadásán, Az ember tragédiája alternatív, interaktív irodalomórán vettünk részt hétfőn délelőtt a nagyváradi Eminescu Főgimnázium egyik osztálytermében.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alkotói mindössze 35 percbe gyömöszölik a magyar irodalom legnagyobb emberiségdrámáját, amely elmeséléséhez Madách Imrének több, mint négyezer verssorra és Jankovics Marcellnek közel három órányi képkockára volt szüksége. Cserébe igencsak intenzív bő fél órát kapunk tőlük.

A három színespólós színész (Szilágyi Míra, Kolozsi Borsos Gábor, Moșu Norbert-László), akik önmagukat és a három főszereplőt (Éva, Ádám, Lucifer) is játsszák, enyhén szólva csaponganak a történetben, váltogatják a hangnemeket, felkeltik és megosztják a figyelmünket. Hárman háromfélét csinálnak egyszerre, amíg egyikük a tanári asztalnál ülve Madách Imre életrajzát hadarja, másikuk vázlatosan a táblára rajzolja, harmadikuk parodisztikusan elmutogatja azt. Ugyancsak a sztereotipikus tanári, valamint tanulói magatartás kontraszthatásával él a fennkölt felolvasás és a szemtelen vitatkozás egymásutánja, vagy maguk a színes pólók, amelyek egyik oldalon a mű híres idézeteit („Anyának érzem, óh, Ádám, magam.”), másik oldalon azok emojikból alkotott megfelelőit (terhes nő) ábrázolják.

A színészek közben végig érzékenyen viszonyulnak a résztvevőkhöz, jelen esetben a tizenegyedik osztályos, matek-infós diákokhoz, akik nem irodalmi előképzettséggel, hanem popkulturális tájékozottsággal és fogékonysággal érkeznek. Így a látszólag impulzív mesélés valójában tudatos szelekció a mi a fontos, mi a vicces, mihez tudunk kapcsolódni kérdések mentén.

Az előadás a fiatalok ritmusában, nyelvén és referenciahálóján keresztül közelíti meg a kötelező olvasmányt. Az intertextuális, pergő szöveget asszociációk vezetik. A párizsi álom az álomban szín kapcsán Christopher Nolan Eredet című filmje kerül szóba, s ha már francia forradalom, felcsendül a Nyomorultak musical betétdala és azt is megtudjuk, hogy Victor Hugo regénye ugyanabban az évben jelent meg, mint Az ember tragédiája, 1862-ben. A római szín apropóján újrajátszatják velünk Monty Python Brian élete című filmjének ikonikus mit adtak nekünk a rómaiak? jelenetét, amelyben nem mellesleg egy potenciális történelem-érettségikérdés válaszait is hosszan mantrázzuk. Olyan személyes kapcsolódási pontokra világítanak rá, minthogy az utolsó három szín, a falanszter, az űr és a jégvilág, amely Madáchnak még jövője volt, nekünk már aligha az, hiszen mostanra találkoztunk a kommunizmussal, az űrutazással és a közelgő klímaváltozással is.

A résztvevők bevonódását kisebb-nagyobb szerepek és feladatok is segítették. Mi voltunk a jajongó egyiptomi rabszolgák (jajongjatok, mintha románul kellene Az ember tragédiájából érettségizni), a felbőszült athéni csőcselék (dobjátok meg papírgalacsinokkal Miltiádészt), végül a forrongó párizsi tömeg (akiket már felszólítani sem kellett a ritmus visszatapsolására, annyira magától értetődött a helyzet). A fokozatosan épülő interakcióknak hála a 35 perces rögzített színházi részt követő kiscsoportos foglalkozáson átszellemülten gondolkozhattunk arról, hogy milyen világban szeretnénk élni. Noha a fennmaradó 15 perces időkorlát miatt nem tudtunk annyira elmélyülni a kérdésben, amennyire szerettünk volna.

Az ember tragédiája ingerdús, szórakoztató, edukatív, de nem didaktikus, kedvet csinál és kapaszkodókat kínál ehhez a műhöz. „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

Eredeti megjelenés a nagyváradi Szigligeti Színház weboldalán.