Ahogy beköszönt a jó idő, a Figura Stúdió Színház is új
lendületet kap: májusban számos izgalmas előadással várjuk a kicsiket és
nagyokat egyaránt.
A hónap elején két vendégprodukcióval nyitjuk a
programot. Május 5-én a Bohóc kerestetik című előadást láthatják a nézők
a Gyulai Várszínház előadásában. A darab három idős bohóc utolsó esélyét
mutatja be, akik még egyszer szeretnének bekerülni egy színpadi produkcióba. Az
idő múlása egyre csökkenti az esélyeiket – nemcsak a fellépésre, hanem arra is,
hogy szembenézzenek az életük elmúlásával. Ezt az elmúlást az ajtó mögül
hallható óra ketyegése is felerősíti, amely állandó emlékeztetőként szolgál a
nézők számára.
Május 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Determintált
című egyéni drámáját látjuk vendégül. Az előadás József Attila belső világába
kalauzol, és a költő személyes gondolatait, lelki vívódásait és mentális
betegségének alakulását követhetjük nyomon. A cím – Determinált – már
önmagában utal arra, hogy a költő tragikus sorsát és lelkiállapotát nem csupán
körülményei, hanem egyfajta végzetes elrendelés is meghatározta.
A társulat a hónap során több helyszínen is jelen lesz.
Május 7-én Brassóban, a Redut Kulturális Központban adjuk elő A kisgyerek és
az oroszlánok című mesejátékot, amely Panka és Szigfrid barátságának
történetét meséli el. Május 12-én a nagyváradi HolnapUtán Fesztivál
keretében kerül sor Az ember tragédiája tantermi előadás bemutatására,
melyet a helyi diákok tekinthetnek meg.
A 2024/2025-ös évadban ünnepelte színházunk fennállásának
40. évfordulóját. Ennek tiszteletére az indulás éveiből választottunk
előadásokat, amelyekből május második felében egy sokszínű válogatást láthat a
közönség. A repertoárban szerepel szerelmi dráma, politikai visszaélést és
hatalmi játszmákat feldolgozó mű is.
Május 10-én mutatjuk be Sławomir Mrożek szatirikus
novellája alapján készült Ház a határon című előadásunkat az Öntöde
Stúdióteremben, 19 órától. A történetben egy átlagos család életét borítja fel
két diplomata érkezése, amely elgondolkodtató kérdést vet fel: meddig követjük
vakon politikusaink szavait?
Május 14-én, szerdán 19 órától ismét színpadra kerül
Alfred Jarry korszakalkotó műve, az Übü király. A darab a hatalommal
való visszaélés, a zsarolás és az árulás történetét dolgozza fel groteszk
formában. Übü papa és Übü mama karaktere időtlen társadalomkritikát hordoz,
amelyben mindenki ráismerhet a saját tapasztalataira. Az előadást ezúttal román
felirattal láthatják a nézők a Figura Stúdió Színház stúdiótermében.
Május 17-én, szombaton 19 órától kerül sor Balassi Bálint
egyetlen fennmaradt drámájának színrevitelére, az Öntödében. A művet Albu
István, színházunk igazgatója állította színpadra. Az új adaptáció
dramaturgiája arra épül, hogy miközben az idő halad, a karakterek belső világa
változatlan marad: külsőleg öregszenek, de belül megőrzik fiatalos, szerelemmel
teli énjüket. A darab egyfajta szerelmi vallomásként is értelmezhető, időn és
téren átívelő történetként.
Jegyek elővételben elérhetők a figura.ro oldalon, valamint az előadások előtt a
helyszínen. További információ és helyfoglalás: +40 752 227 011 vagy az org@figura.ro
e-mail címen.
2025. április 30.