FiguraFeszt I. rész - 1.
Egészen szürreális
élmény a lepusztult gyárépület középső részén kialakított kis ékszerdoboz
színház.
Negyven éves a
gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, és ebből az alkalomból négynapos
miniévadon mutatták meg, hol tartanak jelenleg. A Figurát 1984-ben Bocsárdi
László és a vele együtt a városba érkezett frissen végzett egyetemisták
(zömükben mérnökök) alapították. A céljuk egy kísérleti színház létrehozatala
volt. Ez a célkitűzés az után is megmaradt, hogy tíz év múltán Bocsárdi László
és a színészek többsége átszerződött Sepsiszentgyörgyre.
A Figura ma, egy jó
emberöltővel később is kísérleti színházként határozza meg önmagát. (Jelenlegi
igazgatója, Albu István rendező éppen abban az évben született, amikor a
színház megalakult.) Helyileg pedig egy-két éve visszatért abba az öntödébe,
ahol annak idején megszületett. Egészen szürreális élmény a lepusztult
gyárépület középső részén kialakított kis ékszerdoboz színház, amely körül
napközben most is működik az öntöde, dübörgéssel színesítve a próbákat. A
magyarországi alternatív színházba járóknak az Artus székhelye juthat eszükbe,
itt azonban egy stúdiószínháznyi tér áll a játszók rendelkezésére, ahová
alkalmanként 50-70 ember ülhet be. A potenciális közönségszámot persze
meghatározza, hogy egy tizenötezer lakosú városban működnek. A társulat is
kicsi, tizenegy állandó színésszel dolgoznak.
A fesztiválon négy
előadást láthattunk. Az első estén Az eltört korsót Botos Bálint rendezésében.
Heinrich von Kleist klasszikus darabját időtlenné tágították. Három oldalról
ültük körbe a medenceszerűen kialakított színpadot, amelyben a színészek két
szinten játszottak: a nézők szemmagassága alatt, a „mélyben”, és velünk
nagyjából szemmagasságban, de ott szűk helyen, kényszeredetten görnyedt testtartásban.
A két szint leképezte a társadalmi hierarchiát, a hatalomnak kiszolgáltatottak
és a helyi vagy a központból érkezett hatalmasságok viszonyát. Azzal, hogy
minket, nézőket feljebb helyeztek, a mi helyünket is kijelölték ebben a
hierarchiában. Elvégre a Kleist-drámákra, vagy bármilyen színházi előadásra
járók és az írástudatlan, kiszolgáltatott réteg életlehetőségei igencsak más
szintet képviselnek. Cinkostárssá tettek bennünket azzal is, hogy már az első
percekben nyilvánvalóvá vált, hogy a korsót és vele a lány becsületét a bíró
törte össze. A bírót játszó Moşu Norbert-László jelmeze, vagy inkább
jelmeztelensége, a ráapplikált sérülések, és a színész játéka is egyértelműen
utalt bűnösségére. A pozdorjából készült szemétdombon kakaskodó bíróhoz képest
a fentről érkezett törvényszéki tanácsos (Kolozsi Borsos Gábor) megint egy
másik szintet képviselt, a törvényt számon kérő, de a nyilvános botrányok
elkerülése végett azt mégiscsak hajlítgató állami tisztviselőt.
Pontos, egymásra figyelő társulati játékot láttunk, a kis térre méretezett, jól eltalált gesztusokkal, mimikával. Moşu Norbert-László olyan bírót formált, aki meg van róla győződve, hogy helyzete szilárd, mindent megtehet. A „revizor” érkezése egy pillanatra megrémíti, de még sokáig hiszi, hogy ezt is megússza, eddig se volt következménye a törvénytelenségeinek, ez után sem lesz. Külső igénytelensége (sokat elmond róla a foltos-koszosra öregített alsónadrág, amit leplezni se akar) mellett fokozatosan feltárul lelki romlottsága. Kitől várjunk igazságot és méltányosságot, ha éppen az árulja el a kisembert, aki védeni lenne hivatott? Az előadás végén ránk gyújtott fények és ránk szegezett tekintetek a Revizor legvégét idézik. Ha nevetünk, magunkon nevetünk. De a rendezés már korábban is inkább a kesernyés magunkra ismerésre, és nem nevetésre késztetett.
Eredeti megjelenés: kútszélistílus.hu
2024. október 12.