Áprilisban a Figura Stúdió
Színház öt előadását láthatja a közönség, a felnőtt előadások mellett tantermi
előadásainkat is műsorra tűzzük ebben a hónapban.
A hónap elején Heinrich von
Kleist Az eltört korsó című darabja lesz látható április 5-én, 19 órai
kezdettel Botos Bálint rendezésében. A darab egy eltört korsó apropóján
elindult pert követ végig, melynek során kirajzolódik a hatalmi visszaélés, a
korrupció természete a közösségben.
Áprilisban folytatódik a színház
late-night show sorozata, a Behívó, a hónapban két alkalommal is műsorra
tűzve – április 10-én 19 órától Vajda Gyöngyvér és meglepetésvendége, majd
április 24-én szintén 19 órától Fodor Alain Leonard és meghívottja lesznek a
talkshow vendégei.
A hónap közepén ismét látható
lesz Szilágyi Míra egyéni előadása a Veszélyes kanyar (r.: Faragó Zénó),
mely a női minőség sokszínűségét és végleteit feltárva egy tinédzser lány
identitáskeresését, és életének a prostitúció irányába való kisiklását tematizálja.
Az előadás április 17-én 19 órától megtekinthető, és 18 éves kor fölött
ajánlott.
Ezt követően április 19-én 19
órától újra A két Korea újraegyesítése (r.: Pálffy Tibor) című
előadással várjuk a nézőket. Az előadás Joël Pommerat kortárs francia drámaíró
darabja, a női-férfi viszonyok természetét boncolgató előadás, amely kiegészül Bezsán
Noémi koreográfiái és Boros Csaba zeneszerző által jegyzett zenei etűdökkel.
A hónap folyamán négy alkalommal kerül
be a Salamon Ernő Elméleti Líceum tantermeibe a Mozaik cím előadásunk,
amelyet szervezett diákközönségnek játszunk.
Helyek foglalhatók a
0752-227.011-es telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail címen. Jegyeket
elővételben a www.figura.ro oldalon válthatnak, vagy előadás előtt félórával az
Öntöde előterében található jegypénztárban.
2024. március 25.