Joël Pommerat: A
két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatja be a társulat.
Joël Pommerat a mai francia színház egyik legizgalmasabb írója, alkotója, rendezője.
Munkamódszere a színészekkel történő állandó kísérletezésen és improvizáción
alapul.
Az előadást Pálffy
Tibor – jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, korábban a Figura
Stúdió Színház színésze – rendezésében láthatja a gyergyószentmiklósi közönség.
A darab egy kollázs-szerű massza, egymástól független jeleneteket, történeteket
mutat be a férfi-nő viszony, illetve a szerelem tematikája mentén; amelynek
nagyon erős alapja a szöveg, amivel Deák Katalin dramaturg dolgozott. Az
örökérvényű témát boncolgató előadást Gábor Zsófia díszlet-, jelmeztervező egy
semleges, ugyanakkor képlékeny térbe képzelte el, ahol lehetőség nyílik
felerősíteni a nő férfi közötti problémákat. A természetesből észrevétlenül
abszurddá váló szerelmi helyzeteket, az egymástól látszólag független jeleneteket
Bezsán Noémi koreográfiái és Boros Csaba zeneszerző által jegyzett zenei etűdök
egészítik ki és fonják össze egy előadássá.
A bemutatóra május 12-én,
pénteken 19.00 órától kerül sor a nemrégiben felavatott Öntöde stúdióteremben (Testvériség
Sugárút 23.). A két Korea újraegyesítésére tett „kísérlet” májusban további két
alkalommal kerül műsorra, 13-án és 18-án, mindkét alkalommal a megszokott este
7 órai kezdettel. Májusban továbbá visszatér Gyergyóalfaluba A dzsungel
könyve koprodukció, valamint a Boldogtalanok című előadás május
19-én. Május 24-én újra megtekinthető Szilágyi Míra Veszélyes kanyar
című egyéni előadása az Öntödében, valamint május 26-án folytatódik a Behívó
színházi late-night show, legújabb kiadásában Faragó Zénó színész
főszereplésével.
Jegyek elővételben
a www.figura.ro weboldalon vagy előadás
előtt fél órával a helyszínen. Helyfoglalás és információk a 0752-227.011-es
telefonszámon vagy az org@figura.ro e-mail
címen.
Az előadás létrejöttét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány támogatta.
2023. május 11.