Idén tizennegyedik alkalommal rendezték volna meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által 2008-ban elindított dráMA – Kortárs Színházi Találkozót, ha 2020-ban közbe nem szól a rossz emlékű világjárvány. 2022-ben így „csupán” tizenharmadszor találkozott a színházi szakma, hogy betekintést nyerjen a kortárs magyar és román drámák, illetve az ezekből születő előadások világába.

(...)

Az idei találkozó műsorát egy Csehov-idézet mentén állították össze a szervezők: „Új formák kellenek” – mondja a fiatal, (dráma)írói pályáján éppen csak elinduló, lázadó Trepljov a Sirály első felvonásában. „…formabontó, kísérletező szellemű és nemhagyományos munkamódszerrel készült kortárs romániai alkotók előadásait hívtuk meg” – olvasható a fesztivál műsorfüzetében, és a program arról tanúskodik, hogy az egyhetes találkozó valóban bővelkedett új formákban. Láthattunk megírt darabokból született előadást, rendező(k) és színész(ek) által írt szövegek alapján létrejött produkciót sok improvizációs-interaktív betoldással, auditív performanszt, autóbuszban játszott előadást, installációra épülő, performansz jellegű „verselőadást”, kirakatban megnézhető, felnőtteknek szóló bábelőadást, amelyet az Élet rendezett, de átjárószínházat is, vagyis utcai gyalogátkelőhelyen zajló flashmobszerű performanszfélét.

Ebből is kitűnik, hogy a szervezők nem hiába válogatták össze az idei dráMA programját az idézett jelmondat mentén, hiszen „az új kifejezési formák keresése és folyamatos megújulás nélkül nincsen színház” (idézet a műsorfüzetből). Ezzel teljes mértékben egyetértek, azt azonban hozzáfűzném, hogy sokszor hiába vágyunk formabontó, kísérletező szellemű, nem hagyományos munkamódszerekkel készült színházi előadásokra, ha azok többnyire csak külsőségekben hordozzák az új formákat, ha a külcsín és a belbecs, vagyis a forma és a tartalom nem találkozik. Apropó, ’új formák kellenek’-mottó, Kosztya Trepljovnak sem igazán sikerült radikálisan újat felmutatni, ezt a negyedik felvonásban el is mondja: „…nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával”. Ha Trepljov darabvégi „vallomását” kicsit átírjuk, akkor valahogy így hangzana: nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy a formától függetlenül érvényes és hiteles előadás szülessen.

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkciójával indult az idei dráMA; a K. Gedeon tündöklése és bukása című előadást Hatházi András rendezte, Barabási Albert-László A képlet című könyve alapján színpadra alkalmazta maga a rendező és Deák Katalin dramaturg. Barabási könyve a siker természetét, annak törvényszerűségeit vizsgálja. A téma nyilván azonnal összeköthető a színház világával, hiszen ott aztán minden ezen áll vagy bukik: a vélt vagy valós sikeren. Nem véletlen tehát, hogy az alkotókat megszólította ez a téma, átszűrték magukon, átvették a színházra is alkalmazható elméleteket, és készítettek egy jól sikerült forgatókönyvet. Amit aztán a színészekkel együtt – mert biztos vagyok benne, hogy ők is aktívan részt vettek a végső forma kialakulásában – színpadra vittek.

Persze ennek az előadásnak igazából nincs is végső formája, amint hogy azt is megszokhattuk az utóbbi években, hogy Hatházi András nevét nem igazán köthetjük „hagyományos” színházi előadásokhoz sem rendezőként, sem színészként, az ő terepe mostanság a kísérletezés. Ennek megfelelően tehát a Figura Stúdió Színház előadásában is sok az improvizáció, az interaktivitás, és tulajdonképpen nem is előadás, csak egyfajta együttgondolkodás – adott esetben a közönséggel együtt – mindarról, hogy melyek is a siker törvényei színházban, magánéletben, karrierben, kapcsolatokban, házasságban stb.

Ebben a másfél órás „nemelőadás-félében” tehát az sem eldöntött, hogy a színészek mikor színészek és mikor civilek, van benne színészi rájátszás, mondhatni ripacskodás, pojácaság, de van maximális természetesség is, kiszámíthatatlan, hogy épp improvizációs szöveget hallunk vagy eleve megírtat, amint hogy az is, hogy mikor vonják be a közönséget a játékba. A produkció négy színésze – Dávid Péter, Sosovicza Anna, Barabás Árpád, Tamás Boglár – mellett ki kell emelnem Hatházi Rebeka nevét, aki látványtervezőként nagymértékben hozzájárult az előadás sikeréhez, hogy maradjunk A képlet-adta tematikánál.

(...)

Záró gondolatként ismét idézném Kosztya Trepljov ifjonti hévvel világgá kiáltott alkotói fájdalmait: „Új formák kellenek. Új formák, és ha azok nincsenek, akkor inkább ne legyen semmi”. De legyen, mondom én, legyen, akár új, akár rég(ebb)i, csak hiteles és érvényes legyen.

Eredeti megjelenés: jatekter.ro