A dzsungel könyve Dés László – Geszti Péter – Békés Pál
Rudyard Kipling azonos című könyve alapján írt musicalje, a Figura Stúdió
Színház, a Szín-kron diákszínjátszó csoport, valamint a Salamon Ernő Gimnázium
zenekarának és kórusának közös produkciója.
A tavaly
bemutatott nagysikerű Egy popfesztivál című előadáshoz hasonlóan az eddig
példátlan, élőzenés A dzsungel könyve című musical csapata is diákokból
tevődik össze. A több mint 100 középiskolást foglalkoztató produkció bemutatójára
február 24-én a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központban, a következő
előadásra rögtön másnap, február 25-én kerül sor. A nagyvolumenű produkció
rendezője Kolozsi Borsos Gábor - a Figura Stúdió Színház társulatának tagja és
a Szín-kron csoport koordinátora; zenei vezetője a Salamon Ernő Gimnázium
zenetanára, Korpos Szabolcs. Az alkotócsapatot erősíti Huszár Kató
díszlettervező, Sikó Doró jelmeztervező, Kányádi György koreográfus, Lutz
Eszter koreográfus-asszisztens, valamint dramaturgként Balázs Helga. Az alkotók
munkáját segíti a több mint száz tagú csapat, akik nem csak a színpadon
tevékenykednek színészként, zenészként vagy táncosként, hanem a háttérben is
szorgosan dolgoznak az előadás jelmezeinek, díszletének gyártásán, illetve az előadás
promoválásán.
A közismert
történet a dzsungelben nevelkedett fiú, Maugli kalandjait mutatja be, harcaival
együtt állat, ember és önmaga ellen. Talán senkinek sem kell bemutatni a
dzsungel lakóit, a szigorú, de belül mézes szívű Balut, a féltő és gondoskodó
Bagirát, a hiperaktív és dilis majomgárdát, a bosszútól fűtött Sír Kánt, vagy
éppen a bűvös szemű Kát. Tőlük tanulja meg Maugli az életben maradás alapvető
törvényeit. Mi történik akkor, amikor mégis azzal szembesül, hogy legnagyobb
igyekezete ellenére sem válhat a falka teljes érvényű tagjává? Ember az állatok
között és állat az emberek között. Hova menekül, kihez fordul az, akit
mindenhonnan kitaszítanak? Ki ne érezte volna már, hogy mindenki ellene fordul
és teljesen magára hagyja? Mihez kezdünk ilyenkor? És vajon mit tenne Maugli?
Hamarosan indul a
jegyértékesítés a február 24-i bemutatóra, illetve az azt követő február 25-én
tartandó előadásra. Az előadást a következő hónapok folyamán is műsorra tűzik,
ezek időpontjai még egyeztetés alatt állnak. A részletekért érdemes követni A
dzsungel könyve közösségi média felületeit.
2023. január 14.