Az előadás alapjául szolgáló Barabási Albert-László: A képlet – A siker egyetemes törvényei című 2018-ban megjelent tudományos könyve a mindennapi életből vett helyzetek, példák nyomán próbálja körüljárni a sikert, megfogalmazni annak törvényeit. A K. Gedeon tündöklése és bukása címet viselő előadást Hatházi András és Deák Katalin alkalmazta színpadra.

Az előadás műfaját tekintve tudományos-ismeretterjesztő kabaré-előadásként határozták meg az alkotók, Hatházi András rendező, Deák Katalin dramaturg, illetve Hatházi Rebeka díszlet-, jelmeztervező. A produkcióban Barabás Árpád meghívott vendégként vesz részt az előadásban mint a Konferanszié, Dávid Pétert K. Gedeonként, Sosovicza Annát B. Reginaként, illetve Tamás Boglárt a Siker szerepében láthatják a nézők.

Barabási Albert-László csíkkarcfalvi születésű világhírű fizikus, hálózatkutató. Jelenleg az Egyesült Államokban él, kutatóként és tanárként dolgozik. A komplex hálózatok területén tevékenykedő kutató nevéhez fűzödik a web „átmérője”, valamint a hatlépésnyi távolság törvénye.

De meg lehet jósolni a sikert? Vagy léteznek eleve kudarcra ítélt kezdeményezések? Lehetséges-e egy alig párezres székelyföldi kisvárosban olyan teljesítményt felmutatni, melynek értékelése túlmutat eme település határain? Van remény? Egyáltalán: lefordíthatók-e Barabási törvényei a színházra? Az előadás sikere vajon tényleg annak közönségétől függ? A képlet szerint, mivel a színházban a teljesítmény nem mérhető, az előadók sorsa valóban a közönségen múlik.

Ezen kérdéskört járja körül, és boncolja készülő produkciónk, amelynek bemutatójára február 19-én, szombaton 19 órai kezdettel kerül sor. A további előadásokat február 21-én és 26-án, illetve március 4-én tűzzük műsorra szintén este 7 órától. Az eseményeken továbbra is érvényesek az aktuális járványügyi szabályozások.

2022. February 17.