Bár a Figura 2021-2022-es évada augusztus 30-án kezdődik, nyáron is pezsgett a színházi élet; külföldi és belföldi turnékon, fesztiválokon játszta előadásait a gyergyószentmiklósi társulat.

Június közepén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján nyitóelőadásként került műsorra a Boldogtalanok Albu István rendezésében. Júliusban a S.Ö.R. című Shakespeare-albumot láthatta a záhonyi közönség, a Nyári Esték Határok Nélkül rendezvény keretén belül, majd a „Figura Stúdió Színház Krémje” a Székelyudvarhelyen megszervezett Könyvhéten is bemutatta Shakespeare főbb drámáit. Örkény István ismert művét, a Tótékat augusztus 5-én, a Gyulai Várszínház 58. évadában tűzték műsorra. A színház részt vett az első Gyergyó-medencei összművészeti fesztiválon, az Egyfeszten is, ahol a Gutenberg Kiadóval közösen menedzselte a Színház- és könyvudvart.

Szeptemberben ismét külföldi turnéra készül a Figura, a társulat 5-én és 6-án Újvidéken, Szerbiában játssza az Albu István rendezte Boldogtalanok című előadását a New Fortress Theater Festival keretén belül.

2021. augusztus 27.