A legfrissebb járványügyi, színházak működésére is vonatkozó szabályozás értelmében a beltérben játszott előadások hossza nem haladhatja meg a 2 órát, illetve a torlódások elkerülése érdekébe nem engedélyezett a szünet.

Ennek megfelelően a holnapi, október 9-i Sirály című előadásunkat két részletben tűzzük műsorra 19.00, valamint 21.00 órától. A 19.00 órától kezdődő első részben a dráma első és második felvonását tekinthetik meg, a 21 órától kezdődő második részben pedig a harmadik és a negyedik felvonás lesz látható. Mindkét esemény egyenként 1 óra 15 percet tart. A két előadás közötti időben színházunk munkatársai fertőtlenítést és szellőztetést végeznek a színházteremben és az előtérben, ezért kérjük nézőinket, hogy erre az időre hagyják el a színház területét!

A második rész kezdetekor is jegyellenőrzést, testhőmérséklet mérést és kézfertőtlenítést végzünk. Érvényesek az előzetesen már kiváltott jegyek.  

Köszönjük a megértést és az együttműködést!

2020. október 8.