Október  24-én, szerda este 7 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban lesz látható Figura Stúdió Színház Egyetlen című produkciója. Máthé Annamária egyéni előadásának rendezője Györfi Csaba.

Egyetlen: az a szó, amiben elfér egy élet. Minden, ami volt és lesz, ott van egyetlen pillanatban, egyetlen jó-rossz döntésben, egyetlen szerelemben, egyetlen lélegzetben, egyetlen... Kár lenne nem észrevenni, hogy minden ember kivételes. Kár lenne nem észrevenni: egyetlenek vagyunk.

Az előadás a nőiség különböző szerepköreit vizsgálja néha kritikusan, néha csak elmesélve, megidézve vagy éppenséggel megélve. 

Színházi merénylet egy testre – az alkotók azért is választották ezt az alcímet az előadásnak, mert a téma adott esetben maga a színész, aki saját életéből és tapasztalataiból is idéz pillanatokat, múltat, vágyálmokat, vagy akár csak hallott dolgokat. Mindezt azért, hogy végül eljuthasson a saját igazi hangjáig, a belső csendig és addig a mozdulatig, amiről eddig nem tudott. Az előadás több kicsi szösszenet, amely egyetlen Nő testéből, lelkéből fakad.

A Figura Stúdió Színház sepsiszentgyörgyi turnéja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

2018. október 23.