A Figura Stúdió Színház társulata január 22-23-án, hétfőn és kedden Brassóban mutatja be a Phaedra és A legkisebb boszorkány című előadásokat.

A Phaedra a Sică Alexandrescu Drámai Színházban

Január 22-én, hétfő este 7 órától Sică Alexandrescu Drámai Színházban tekinthető meg Albu István rendezésében Racine Phaedra című drámája. 
Phaedra az egyik legnagyobb görög hérosz, Thészeusz asszonya. Nő. Azaz feleség, ember, érző lény egy olyan világban, ahol a lányokat rabolni szokták, hajóval szöktetni őket a szigetvilágon át, s ha a szerelem lángja alábbhagy, hát csendben magukra hagyni egy palota hideg falai között. A régi szerelem emlékét ilyenkor leginkább csak apró hőspalánták őrzik: egy fiú, akinek nevétől még nem visszhangzik a föld, de akinek szívébe oltva ott él a példakép: a hős apa sorsa, kalandos élete, magasztos cselekedetei. Látszólag nyugodt világ ez: minden egyensúlyban. A vad, sziklás tájakat rettenthetetlen hősök tisztítják meg a veszélyektől, a kikötőkben pedig hűséges asszonyok várják férjeiket. Phaedra azonban szeret. És már nem Thészeuszt, aki hét tengeren át szöktette őt egykor: szívébe más férfi arcát csempészte a szerelem kíméletlen istene.Bűn-e szeretni azt, akit nem szabad? Ezt kérdezi az ógörög mítosszal, az abból ihletődött francia klasszikus tragédia szövegével a Figura Stúdió Színház előadása.

 

A legkisebb boszorkány a Brassói Operában

Január 23-án, kedden 13.00 és 15.00 órától a Brassói Operában kerül műsorra Nagy Regina rendezésében A legkisebb boszorkány című gyerekelőadás, melynek szövegét Lázár Ervin azonos című meséje alapján Demeter Kata írta.
Minden gyereknek megvannak a kedvenc játékai. Egyesekkel kiemelten törődik és sokat foglalkozik, néhányról megfeledkezik, majd újra felfedezi őket a fiók mélyén. Minden gyerek játszik, de nem csak a játékaival, hanem a képzeletével is, hiszen nem kell sok hozzá és máris véres csatákat, táltos paripákat és vérengző sárkányokat, Boszorkány-Tanyát vagy épp Tündérországot varázsolhat a szoba közepére vagy a fiókos szekrény mögé. Mert ahogy leszáll az este és a mesevilág gazdái becsukják maguk mögött az ajtót és nyugovóra térnek, az élet nem áll meg, de nem ám! Sőt! Akkor mutatkozik meg igazán, hogy kit milyen anyagból gyúrtak, minden játék érez, akar és cselekszik: felélednek a gonoszok és a hősök, hogy a világ urai legyenek, megvívjanak a tündér-királylány kezéért vagy épp véres bosszút álljanak régi sérelmeikért. Ahogy a mesékben általában lenni szokott, a heppiend szinte garantált és ezúttal sincs ez másképp, azonban mindennek ára van. Az örökké tartó boldogságért valakinek fizetnie kell. Valakinek, aki előbbre helyezi a jót és helyeset saját érdekeinél. Valaki, aki képes önzetlenül szeretni. Valaki, aki elég bátor hozzá, hogy harcba szálljon azért, amiben hisz.





2018. január 17.